Várkonyi Andrea: „Imádok tanulni”

Vályi-Nagy Erika írása

– Semmi edzőterem és diéta?

– Tudom, hogy rosszul hangzik, de tényleg minimális. A sport eleve nagyon hektikusan van jelen az életemben, azt hiszem, ott a gond, hogy nem találtam meg azt a mozgást, amit szívesen művelnék. Pedig a téma folyamatosan napirenden van, kipróbálok ezt-azt, tavaly például futottam, de hamar ráuntam. Az edzőtermi hangulat nem az én világom, nemrégiben voltam a lányommal a korcsolyázni, az például jólesett, voltunk is újra, de azért rendszeres sportnak nem nevezném.

– Más órákig kardiózik, hogy ne legyen súlyfeleslege…

– Szerencsés alkat vagyok, soha nem kellett a kilóim miatt sportolnom, inkább az motivál, hogy tudom, milyen fontos volna némi izmot magamra pakolnom. És azt se mondhatnám, hogy szigorúan odafigyelnék az étkezésemre.  A múltkor például úgy engedtem el Gábort a benzinkútra, hogy hozzon egy tábla csokit. És ez gyakran előfordul, mert nagyon édesszájú vagyok. De hogy mondjak valami egészségeset is az étkezésemmel kapcsolatban, arra büszke vagyok, hogy amit megeszem, az általában jó minőségű, tápláló alapanyagból készül. Gábor otthonosan mozog a nemzetközi konyhában, sokszor kerül hús és zöldség az asztalra, a lehető legjobb feldolgozásban. Én pedig hálás közönség vagyok, társaságban akár a férfiaknál is többet tudok enni.

– Soha nem volt súlyfelesleged?

– Természetesen néha rám is felszalad egy-két kiló, ilyenkor aztán odafigyelek, amíg visszatérek a régi formámba. Például alig eszem kenyeret, mert rájöttem, hogy igazán felesleges kalóriabevitel.

– Kislányod is értékeli az apukája főztjét?

– Nóri nagyon válogatós, rántott sajton, sült krumplin, rizsen és tésztán kívül nem sok minden jöhet szóba. Hároméves koráig nagyon jól evett, aztán azóta igencsak bizalmatlan minden étellel szemben. De ha eszembe jut, ennyi idősen én se nagyon ettem, óvodás koromban például étvágygerjesztő gyógyszert adtak nekem. És Gábor is válogatott, szóval egyikünk se csodálkozik. Nem erőltetjük az evést, mert mindketten tudjuk, hogy az nem vezet semmire, ha görcsössé válik az evéssel kapcsolatban.

– Bölcs gondolat. Ezt a belgyógyász vagy a pszichológus mondja?

– Nyilván mindegyik, mert nem tudom egymástól őket elválasztani. Örülök annak, hogy így alakult, mert így lett teljes a kép. Mindig is csodának tartottam az emberi testet, és ezért is választottam első diplomának az orvosit. Már akkor is érdekelt a pszichológia, de végül belgyógyász lettem.

– Úgy tudom, orvosdinasztiából származol.

– Apukám belgyógyász, anyukám szemész, nagybátyám szülész, nagynéném gyerekorvos. Mindannyian a példaképeim. Amikor elkezdtem az orvosit, azt mondták nekünk az oktatóink, hogy mire végzünk, 2000-ben, biztosan helyre teszik az egészségügyet és mi majd nyugodtan dolgozhatunk. Nem csoda, hogy a mi évfolyamunk egy különösen csalódott gárda. És bár hiányzik nekem is maga a gyógyítás, a körülményei azonban egy cseppet sem. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy elkezdtem a pszichológiát, hiszen úgy foglalkozhatok emberekkel, hogy nem kell hozzá a magyar egészségügyet vállalnom.

– Adott a kérdés, miért nem külföldön gyógyítasz?

– Valószínűleg úgy lenne, ha a diplomázás után két évvel nem talál meg a tv2, és nem kezdek el a televízióban dolgozni. De már tizennyolc éves koromtól kezdve tévéztem, nyolc évig Szegeden vezettem műsort. Így aztán úgy alakult, hogy tévés maradtam.

– És hogyan jött ebbe a képbe a pszichológia?

– Az életem a több lábon állásról szól, és imádok tanulni. Mindig is érdekelt a psziché, a gyógyítást eleve úgy érzem teljesnek, ha a testet és a lelket is ismeri az orvos. Végül vettem egy nagy levegőt és 38 évesen beiratkoztam Szegeden levelező tagozatra.

– Mennyire más, mint az első diplománál?

– Teljesen. Ad egy szabadságot, hogy már nem az életedért küzdesz, mint 18-20 évesen. Így viszont nyilván az az egyetemi élet sincs már, ami régen volt.

– Mi a célod?

– Dolgozni szeretnék mindenképpen ezen a területen, sőt már most is vezetek Pesten EQ-fejlesztő önismereti csoportokat asszisztensként Gaál Viktor pszichológus kollégám mellett. Amikor pedig lemegyek Szegedre, akkor van órám a bölcsészkaron is, ahol én tanulok és a jogi karon, ahol pedig én tanítom a hallgatókat. Önismereti és kommunikációs kurzust vezetek nekik.

– Logisztikából is doktorálhatnál…

– Családanyaként nem könnyű beilleszteni az életembe a tanulást, a tanítást és a tévézést. Az önismereti EQ-csoportok vezetése mellett ráadásul elkezdünk Viktorral pszichológiai témájú előadásokat is tartani.

– Pontosan miről?

– Legutóbb az ideális kapcsolatról. Mi működik és mi nem? Milyen elakadások vannak? Ezeket az előadásokat úgy kell elképzelni, mint egy kávéházi beszélgetést, mi pszicho-stand-up-nak neveztük el. Nem úgy zajlanak, mint a klasszikus tudományos előadások: akik hallgatják, úgy érzik, mintha két szakember beszélgetésébe lesnének be, ahol nagyon fontos dolgokat hallanak, és be is kapcsolódhatnak. Ez a nagyközönségnek szól.

– És az EQ-tréningeket hogyan kell elképzelni?

– Az EQ-tréning egészen más. Az egy negyvenórás tréning egy zárt csoporttal, ahol önismereti és EQ-fejlesztés folyik. A csoporttagok a saját problémáikat dolgozzák fel a segítségünkkel. A lényeg azonban az, hogy nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy a résztvevők ne csak feldolgozzák, hanem meg is értsék, hogy miből adódnak a problémáik. Így megtanulják, hogy ha hasonló helyzetbe kerülnek, hogyan tudják majd segítség nélkül is jól kezelni az adott helyzeteket. Komoly munka ez mindenkinek, de legfőképpen nyilván annak, aki megküzdi a saját harcait.

A februári Nők Lapja Egészségből még többet megtudhat címlaplányunk, Várkonyi Andrea terveiről.