A tetoválás rejtett veszélyei
Bármilyen dekoratív mintát szeretnénk is magunkra varratni, nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a tetoválásoknak megvannak a maguk egészségügyi kockázatai.
A beavatkozás jellegénél fogva nem veszélytelen, hiszen idegen anyagot juttatnak a szervezetbe, ráadásul mindeközben felsebzik a bőrt, azaz kaput nyitnak a fertőzések előtt. Emiatt különösen körültekintőnek kell lennünk, mielőtt időpontot foglalnánk a legközelebbi tetoválószalonba.
Első körben fontos utánajárni a tetováló festéknek, ami allergiát vagy más reakciót kiváltó anyagokat (pigmenteket, szennyeződéseket) tartalmazhat – első alkalommal ezért is fontos letesztelni, hogy nem vagyunk-e allergiásak a festék valamelyik összetevőjére. Szintén fordítsunk nagy figyelmet a megfelelő szalon kiválasztására, mivel egy tiszta, előírásoknak megfelelő helyszínen jóval kisebb fertőzéskockázattal számolhatunk.
Ha túlestünk a varratáson, mindenképpen tartsuk be a tetováló által javasolt tanácsokat, köztük azt is, hogy a teljes gyógyulásig ne érje víz az adott területet. Ez akár két hetet is igénybe vehet, mégsem érdemes kockáztatni, a víz ugyanis a sebre nézve sokkal több veszélyt rejt, mint a levegő. Sűrűsége folytán jobban megtapad a sebben, és a benne lévő szennyeződések, kórokozók is utat találhatnak a szervezetbe. A teljes gyógyulás akkor következik be, amikor a tetoválást fedő heg leesik. Amennyiben a tetovált felület és környezete még 5-7 nap elteltével is fájdalmas, netán váladékozni kezd, vagy fertőzésre utaló láz jelentkezik, minél hamarabb forduljunk vele orvoshoz!