A közösségi média felületein nemcsak bolyhos bundájú cukiságokkal, hanem olyan dolgokkal is találkozunk, melyek markáns véleménykülönbségekre adnak okot. A politikától függetlenül elég, ha egy történetet több módon lehet értelmezni, vagy az képezi a vita tárgyát, hogy ki a felelős az adott esetben. A véleménykülönbségek és mások hibáztatása pillanatokon belül kihozhatja embertársainkból a legrosszabbat. Kialakulhat egy gátlástalan véleményzuhatag, amitől egy középkori piactéren érezzük magunkat, ahol egyesek krumplit és káposztát dobálnak a kiszolgáltatott embertársaikra. A jelenség lelki háttere nem új, de modern aspektusok kapcsolódtak hozzá, és az eszközök is alkalmazkodtak a 21. századhoz.

Sértegetlek, mert megtehetem

– Az online világ rengeteget lehetőséget rejt magában, de árnyoldala is van, az egyik ilyen az elektronikus erőszak. Az online bántalmazásnak, a cyberbullyingnak ez a formája is azért alakulhatott ki, mert a digitális térben megváltozik a személyiségünk, aminek nem feltétlenül vagyunk tudatában — kezdi Villányi Gergő digitálispszichológia-szakértő. — Egy bántalmazó hangvételű, súlyosan sértő kommentet – a trollkodás kivételével (erről bővebben keretes írásunkban olvashat – a szerk.) – mindig érzelmek, indulat, düh, rosszindulat, félelem, gyűlölet indukálnak. A jelenség oka, különösen az anonim profilokkal rendelkezőknél, a sebezhetetlenség érzése, mert a viselkedésnek (egy pontig) nincs következménye. Az ebből a sérthetetlenségből fakadó „szupererő” teszi bátrabbá és agresszívebbé az embert. Valamilyen szinten az alkoholhoz hasonló tudatmódosító hatással bír abban az értelemben, hogy megszünteti a belső gátat és az érzelmi kontrollt. Kommentelés közben egy monitort nézünk, nem egy élő, érző embert. Ez csökkenti az empátiát, sőt erős dehumanizáló hatása van: már nem is emberi lénynek érzékeljük a másikat, csak egy véleménybuboréknak. Azok, akik nincsenek rendben önmagukkal, vagy indulatkezelési problémákkal küzdenek, a modern technika segítségével vég nélkül, arrogánsan kritizálhatnak, bánthatnak másokat. Ők így nemcsak a közvetlen környezetüket, hanem több száz vagy ezer embert érhetnek el a közösségi médiában, és inspirálja őket, hogy erre következmények nélkül van lehetőségük. Az indíték leggyakrabban a mindennapi stressz, vagyis az erőszakos magatartás egyfajta szelepként működik. Az ilyen frusztrációkezelés, feszültséglevezetés akár függőséget is okozhat, mégsem hatékony, ugyanis egy negatív spirálba húzza le az egyént, és egy agresszív, erőszakos, gonosz gondolatvilágba zárja be.

Kikerülhetetlen, de kezelhető

Villányi Gergő szerint a szájkaratés kommentelőkkel szembeni védekezésnek több szintje van. A megküzdési stratégiák első lépése a tudatosság: mindig dönthetünk úgy, hogy nem vesszük fel a kesztyűt – amit általában nem is érdemes.

– A szélsőségesen negatív megjegyzéseket úgy tudjuk a legegyszerűbben kezelni, hogy nem reagálunk rájuk – folytatja szakértőnk. – A saját oldalainkon nem érdemes kiiktatni a kommenteket, mert megszünteti a kommunikációt és a közösséget. Ehelyett több lehetőségünk is van: a figyelmeztetés, a letiltás, a blokkolás, a rendőrségi feljelentés – ez utóbbihoz mindenképpen mentsük el a képernyőképet, hogy legyen bizonyíték. Nehezebb a dolga a több tíz- vagy százezres nézettséggel, követőtáborral rendelkezőknek. Ők a pszichés teher kezeléséhez sokszor szakember segítségét kérik, a kommentszekciót ugyanis nem akarják eltüntetni, mert a visszajelzések többsége pozitív és támogató.

A következő fokozat, hogy megválogatjuk, hol és mikor szállunk be a harcba. Mindenki eldöntheti, mennyire tudja elviselni az esetleges támadásokat. Egy színtiszta gyűlölködő személyeskedésből soha nem lesz építő jellegű, konstruktív beszélgetés, de előfordul, hogy valaki jól kidühöngi magát, és utána lehet vele „normálisan beszélni” – kérdés persze, hogy akarunk-e. Ha úgy érezzük, van értelme, a sértéseket figyelmen kívül hagyva, kizárólag a tartalomra koncentrálva, fegyelmezetten, asszertív kommunikációval reagálhatunk. Ez azt jelenti, hogy őszintén beszélünk az érzéseinkről, miközben a másik érzéseit is tiszteletben tartjuk, az agresszióját, a határátlépéseit azonban nem toleráljuk.

Nem szabad legyinteni

Sokan úgy gondolják, hogy az online bántalmazás nem is létezik, és azt kérdezik: „Miért kell nyavalyogni, ezek csak szavak, nem történt fizikai tettlegesség!”  A jelenség kezelésénél nem szabad engedni, hogy az online bántalmazás elfogadottá, normává váljon, ezért mindannyiunk felelőssége, hogy fellépjünk ellene.

– A fiatalok jobban átlátják a folyamatot, hamarabb érzik a súlyát, érzékenyebbek a témában – érvel szakértőnk. – Már a 8-12 éves gyerekekkel is érdemes beszélgetni a témáról attól a pillanattól, hogy saját oldaluk lesz, mert bele fognak futni ilyen szituációkba. Hiába szakadt ránk egy rakás csodálatos újdonság, hiába írunk 2020-at, emocionálisan még nem tartunk ott, hogy mindezt kezelni is tudjuk, vagy még nem rendelkezünk kellő tudatossággal. A technológia hihetetlen iramban fejlődik, egy-egy applikáció felülete napok, hetek alatt változik, de 5-10 év is eltelik, mire a hozzáállásunk, a személyiségünk, a társadalmi tudatosságunk idomul a dolgokhoz. Az online térben való viselkedésnek is az a lényege, mint az offline-nak: hogyan akarunk, hogyan tudunk bánni egymással, és tekintettel vagyunk-e a másikra?

Borítókép: Unsplash