VIP-ellátás a kórházban
„Nem találtam kórházamban kielégítő információt arról, hogy a VIP kórterembe miképp tudnék bekerülni, ehhez milyen szolgáltatások járnának, mikor kellene jeleznem az igényem, és mennyi esélyem van rá, hogy ez teljesül is? Nincs erre egységes szabályozás?” N. Anita, e-mail
A betegjogi szakértő válasza:
Dr. Asbóth Márton
betegjogi szakértő, a TASZ Magánszféraprojektjének vezetője
Az, hogy a kórházakban térítés ellenében elérhetők bizonyos extra szolgáltatások, ma már általánosnak mondható. A VIP szobák kialakítására ugyanakkor nem kötelezi jogszabály az intézményeket, így azokat saját elhatározásból hozzák létre – és szigorúan úgy, hogy az a rendes betegellátást ne veszélyeztesse.
Ha van a kórházban VIP szoba, akkor azt viszont kimondja a jogszabály, hogy a térítési díjak jegyzékét „jól látható helyen” ki kell függeszteni. Persze a gyakorlatban leginkább a kórházak honlapjáról tájékozódunk, és általában elmondható, hogy a kórházak oldalain szerepelni is szokott, hogy milyen szolgáltatásokat vásárolhatunk meg extra pénzért. Ez nem is meglepő, mert az így megszerzett bevétel a kórház saját bevétele, érthető tehát, hogy az intézmények igyekeznek kihasználni ezt a lehetőséget.
Ha tehát nem találunk információkat a VIP szobáról, az vagy azért lehet, mert nincs is olyan az adott osztályon, vagy azért, mert elmulasztották a jogszabályban előírt tájékoztatást – érdemes utánakérdezni ennek és akár felhívni a figyelmet a mulasztásra.
Mivel VIP szobából általában csak néhány áll rendelkezésre, előfordulhat, hogy épp mindegyik tele van, és nem tudnak ilyenben elhelyezni. Ekkor vagy a térítésmentesen (tb-alapon) igénybe vehető szolgáltatásnál maradunk (azaz befekszünk a többágyas kórterembe), vagy ha ez egészségügyi szempontból lehetséges, kérhetjük a beavatkozás elhalasztását. Arra nincs külön jogszabályi előírás, hogy a VIP szobába való túljelentkezés esetén mi a teendő. Érdemes lehet megnézni a kórház házirendjét, mert lehet, hogy ott rendezik a kérdést. Ha ilyet nem találunk, az általános szabályokból indulhatunk ki, amelyek tiltják a hátrányos megkülönböztetést – vagyis a velünk összehasonlítható helyzetben lévők nem részesülhetnek nálunk kedvezőbb elbánásban. Ha úgy érezzük, hogy a kórház méltánytalanul bánt velünk, és emiatt nem jutottunk hozzá a VIP elhelyezéshez, panaszt tehetünk a kórház vezetőjénél vagy fenntartójánál, de akár a fogyasztóvédelmi hatóság eljárását is kezdeményezhetjük.