Depressziót is okozhat az alvászavar

Szerző:Nők Lapja Egészség
2019. augusztus 23.

„Sosem voltam jó alvó, 5-6 óra alvással is megelégednék, de az utóbbi időben már ennyi sincs. Nagyon nehezen alszom el, és éjszaka is felébredek. A feleségem szerint rettenetesen horkolok, és ébredéskor kapkodva veszem a levegőt. Utána nem sikerül visszaaludnom, ezért nappal fáradt és ingerlékeny vagyok.” K. Ernő, e-mail 

 

A szakértő válasza:

Dr. Vida Zsuzsanna

a JóAlvás Központ neurológusa, szomnológus

Specialitásai az idegregeneráció, a neurofiziológia, az alvásproblémák és a fejfájás kivizsgálása, a neuropátia-kivizsgálás, stroke-utókezelés.

www.joalvaskozpont.hu

Önnek feltehetően légzéskimaradásai vannak éjszaka, amit alvási apnoénak nevezünk. Ha az alvásproblémák állandósulni látszanak, és zavarják a pácienst (esetleg a hálótársát is), mindenképpen orvoshoz kell fordulni! Figyelmeztető jel lehet az elalvás előtti szorongás, ha úgy érezzük, hogy egész éjszaka jár az agyunk, de az is, ha nappal nehezünkre esik a koncentrálás, ingerlékenyek, fáradékonyak vagyunk, és romlik a teljesítőképességünk. Az alvási apnoe és a horkolás kezelésében szomnológus tud segíteni.

Ausztrál kutatók fedezték fel, hogy az alvászavarok, különösen az alvási apnoé, ronthatja az emlékek felidézésnek a képességét, valamint növeli a depresszió esélyét is.

A tünetek nem pusztán kellemetlenek, de hosszú távon magas vérnyomást, szív- és agyi érbetegséget, cukorbetegséget is előidézhetnek. Ezért, legyen szó alvászavarról vagy alváshoz kapcsolódó egyéb problémáról, az első lépés, hogy kiderítsük, milyen okok vannak a háttérben. A kivizsgálás során fény derülhet olyan alvásbetegségre vagy egyéb – belgyógyászati, pszichiátriai, fül-orr-gégészeti, kardiológiai, pulmonológiai, urológiai – eltérésekre, melyek kezelésével az álmatlanság is megszüntethető.