Győzzük le a magas vérnyomást!

Szerző:Nők Lapja Egészség
2020. június 25.

Ha „felmegy a pumpa”, vagyis, ha valaki vagy valami felbosszant, és ennek következtében megemelkedik a vérnyomásunk, az nem biztos, hogy baj. De mégis, mikor kell aggódnunk?

Ha sportolás közben megy fel a vérnyomásunk, az kifejezetten szükséges. Ha hirtelen nagyon megijedünk, ha váratlan öröm ér, illetve tánc vagy szex közben a magas vérnyomás természetes. Nem természetes azonban, ha a terhelés végén nem tud gyorsan rendeződni, ha emelkedett marad állandóan, tartósan, nyugalmi állapotban is. Az igazi probléma az, hogy a tartósan magas vérnyomás tüneteit nehéz észrevenni.

– A magas vérnyomás, más néven hipertónia nagyon alattomos betegség – mondja dr. Damásdi Katalin, háziorvos. – Hosszú évekig, sőt évtizedekig élhet vele az ember teljesen panaszmentesen, miközben folyamatosan rombolja a középméretű ereket. Mire problémát – vesebetegséget, stroke-ot, szívinfarktust – okoz, a folyamat többnyire már visszafordíthatatlan. Mivel civilizált társadalmakban a probléma minden harmadik embert érinthet, fontos, hogy legalább kétévente egyszer méressük meg a vérnyomásunkat a háziorvossal, akkor is, ha teljesen egészségesnek érezzük magunkat.

 

Mi okozza?

– Az esetek nagy részében a magas vérnyomás kialakulásának nincs közvetlen kiváltó oka – mondja a háziorvos. – Ilyenkor esszenciális hipertóniáról beszélünk. A betegek legfeljebb tíz százalékánál áll valamilyen egyéb kórkép (vesebetegség, hormonzavar, daganat) a háttérben. Ezért első körben az okokat nem is keressük: ha a hagyományos terápia rövid távon nem hoz semmilyen változást, csak akkor küldjük alaposabb kivizsgálásra a pácienst.

 

Nem csak a férfiak baja!

Mivel a szív- és érrendszeri betegségek ijesztően korán, már 40-50 éves korban elkezdik szedni áldozataikat a férfilakosság körében, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy tipikus férfiproblémáról van szó. Pedig ez egyáltalán nincs így! Sőt. Az összlakosságra vetítve több nőt érint a magas vérnyomás, a stroke és a szívinfarktus, mint férfit. A különbség csupán az, hogy a nőknél később, tipikusan a menopauza után jelentkeznek az első tünetek, míg a férfiaknál jóval korábban.

Ez nem jelenti azt, hogy a klimax előtt nem fordulhat elő, csak azt, hogy utána jelentősen megnő a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának valószínűsége. Fogamzásgátló szedése idején pedig mesterséges klimax állapotában van a szervezet: a magas vérnyomás kialakulásának kockázata ilyenkor is magasabb. Ne vegyük félvállról! Az időben észrevett hipertónia kiválóan karbantartható, ha viszont rejtve marad, súlyos, visszafordíthatatlan károsodásokat okoz. Győzzük le időben!