Sebek hegek nélkül?
Mitől függ a sebgyógyulás, mikor nem látszik a műtét nyoma, mivel segíthetjük a gyógyulási folyamatot, és mit tehetünk, ha csúnyán néz ki a heg?
Fodor Réka írása
A testemet tarkító hegek emlékeztetnek arra, mi mindenen mentem keresztül: gyerekkori balesetek, sérülések, műtétek sorai, anyajegy-eltávolítások nyomai. A hegek helye, hossza és keletkezési ideje is eltérő, és bizony a gyógyulás nyoma is mindegyiknél más: van, ami rózsaszínes-lilás árnyalattal kiemelkedik a bőrfelületről, de olyan heg is akad, ami csak egy halvány ráncnak tűnik, és egy vékony alapozóréteg tökéletesen takarja. Dr. Gyarmati Csaba plasztikai sebészt kérdeztem arról, mi a szinte láthatatlan heg titka, mitől függ a gyógyulás utáni eredmény, és mit tehetünk egy régebbi, nem túl esztétikus heggel.
A tinik helyzete a legnehezebb
– A sebgyógyulást és a hegesedést meghatározza a seb mérete, valamint az, hogy a testfelület mely részét érte sérülés – vezeti fel a témát dr. Gyarmati Csaba. Gyógyulás szempontjából azok a területek a legkényesebbek, ahol a bőrseb folyamatos mozgásnak van kitéve, például a nyakon, a háton, a vállakon vagy a lábakon. A plasztikai sebész szerint a két lapocka közötti terület gyógyul legnehezebben, az ott keletkező hegek tágabb széllel, ráncosabban gyógyulnak.
Azt hinnénk, hogy a gyógyulás oly módon van összefüggésben az életkorral, hogy a fiataloknál szebben gyógyul a heg, de erre a doktor rácáfol. A fiataloknál gyorsabb ugyan a sebregenerálódási folyamat, de náluk nagyobb a hajlam a heg túlburjánzására, a vastagabb hegképződésre, míg az idősebbek lassabban gyógyuló hegei szebben, szinte észrevétlenül illeszkednek a bőrfelületbe. Sőt arra figyelmeztet a szakember, hogy hegképződés tekintetében a hormonális változások miatt a tinédzserek bőre a legérzékenyebb. Ha egy halasztható esztétikai műtétre várunk a serdülő korú gyermekünkkel, akkor inkább később vágjunk bele.
– Műtéti beavatkozás esetén a test minden területén megvan az az ideális irány, amelyben a metszést végeznünk kell – mondja a plasztikai sebész. – Ha attól eltérünk, már látványosabb lesz a heg. A legrosszabb megoldás az, ha az ideális iránytól 90 fokkal térünk el. Az is sokat számít, mennyi ideig van a sebben a varrat. A test különböző részein más-más időtartam az optimális: arcon általában tíz napig, a háton három hétig szokták a varratot bent hagyni.
Sharon Stone büszkén viseli
Hollywood leghíresebb hegét az Elemi ösztön sztárja viseli a nyakán. A sebhely egy gyermekkori balesetből származik: a színésznő lovaglás közben nem vett észre egy kifeszített ruhaszárító kötelet, és az felvágta a nyakát.
Friss hegeknél a legfontosabb teendőnk a fényvédelem. A plasztikai sebész azt javasolja, hogy a heg területét legalább fél évig ne érje nap, vagy ha ez nem megoldható, akkor igyekezzünk a napvédelemről gondoskodni.
Az intenzív testmozgást is javasolt egy ideig mellőzni: a sebgyógyulás után lassan, fokozatosan térjünk vissza a szokásos edzésmenethez, a visszaállásról konzultáljunk orvosunkkal.
A természetes gyógyulási folyamat része, hogy a seb helye eleinte megdagad és rózsaszínes árnyalatú, de ez idővel visszahúzódik és bőrszínűvé fog változni. Jó, ha van a házipatikánkban aloe vera gél vagy körömvirágkenőcs, melyekkel mi is segíthetjük a gyógyulást a bőr puhaságának fenntartásával – javasolja a plasztikai sebész.