Négy évszak a kórteremben

Szemerey Eszter írása

Az egészségmegőrzés és a gyógyítás mindig is a szívügyünk volt, így amikor a társadalmi felelősségvállalás került szóba, nem volt kérdés, hogy ezen a vonalon kell elindulnunk. A Pozitív Attitűd Formálás Alapítvány csapatának vezetésével született meg az ötlet: a Nők Lapja Egészség és a HáziPatika.com szerkesztősége együtt készít majd festményeket az Uzsoki utcai kórház Tüdőgyógyászati osztályának kórtermeibe. És hogy miben tud segíteni egy egyszerű festmény a betegeknek? Mint azt az osztály főnővérétől, Kicsi nővértől megtudtuk, sokszor maguk a nővérek is unják az egyhangú környezetet, hát még azok a páciensek, akik hosszú heteket, hónapokat, akár éveket is kénytelenek eltölteni a négy fal között. Egy színes festmény nagyon sokat dobhat a kórtermek és a betegek hangulatán, főleg, ha tudják, hogy azok kifejezetten nekik készültek.

Körvonalazódó ötletek

Lelkesen vetettük hát bele magunkat az előkészületekbe, festményeket nézegettünk, stílusokat tanulmányoztunk, ötleteltünk, minek is örülnének igazán a kórház páciensei és a nővérek. Mi hiányozhat a legjobban a mindennapjaikból? A válasz adta magát: a természet! Így született meg a négy évszak ötlete, ezzel együtt pedig a beosztás: tavasz-csapat, nyár-csapat, ősz-csapat és tél-csapat. Ezek után már csak azt kellett kitalálni, hogyan fogjuk vászonra vinni a fejünkben lassan körvonalazódó képet? A szerkesztőségek tagjainak többsége ugyanis legutóbb valamikor az általános iskolai rajzórákon fogott ecsetet a kezébe, így némi útmutatásra volt szükségünk. Szerencsére akadtak köztünk olyanok, akiknek nem teljesen ismeretlen terep a festészet: Erika több festőtanfolyamon is részt vett már, Karesz restaurátor végzettséggel rendelkezik, és Kata családjában is nagy hagyománya van a festőművészetnek. Vagyis nem volt más hátra, mint előre – december 18-án reggel el is foglaltunk a kórház egyik tárgyalótermét.

Összeáll a kép

Amint előkerültek az inspirációnak gyűjtött képek, a kezdeti bátortalankodás után mindenki a kezébe kapott egy ecsetet és nekiesett a vászonnak – az alkotás öröme pedig szép lassan az egész szobán úrrá lett. Hamarosan felbolydult méhkasra emlékeztetett a helyiség, ahogyan az asztalok között köröztünk, ki tiszta ecsetet, ki festéket keresve, míg mások lelkesen próbálták kikeverni az éppen szükséges árnyalatokat. Flow-élmény volt ez a javából, észrevétlenül repült az idő, amíg precízen igazítottuk a körvonalakat és alakítgattuk a művet: ide még egy kis sárga, oda egy kicsivel több kék. A látszólag véletlenszerűen felvitt pöttyök, foltok pedig egyszer csak elkezdtek felismerhető formát ölteni – nem győztünk ámuldozni, hogy ezeket tényleg mi csináltuk, a két kezünkkel. A legnagyobb meglepetés pedig akkor ért, amikor átkukucskáltunk a többi csapat készülő munkájára. Mindenki belevitt valamilyen egyedi elemet, amitől a képek – bár témájukban összetartoztak – önmagukban is megállták a helyüket.

A végső simítások

Büszkén szemléltük az elkészült műveket, majd jött a festés legjobban várt része, amikor végre kiderült, hogy mit szólnak a képekhez azok, akiknek szánjuk őket: a páciensek és a nővérek. Megható élmény volt látni, ahogy az üres kórtermek megteltek élettel, miközben a festmények a helyükre kerültek. A páciensek minden teremben érdeklődéssel fogadták a csapatunkat, a nővérek széles mosollyal magyarázták, kik vagyunk, és milyen meglepetést hoztunk, és volt olyan beteg, aki lelkesen kipattant az ágyból, hogy segítsen megtalálni a kép tökéletes helyét a falon. A színek és formák megtették hatásukat, és reméljük, hogy nemcsak mi, hanem gyógyulásuk után a betegek is szívesen gondolnak majd vissza a négy évszakra.