Mikor érdemes kávét inni?
A legtöbben esküszünk rá, hogy egy jó erős kávé nélkül el sem indulna a reggelünk. Pedig a legújabb kutatások szerint, ha egész nap frissek szeretnénk maradni, nem ébredés után kellene felhörpintenünk az első feketét.
A szakértők szerint a koffein bevitelére a leginkább ideális a délelőtt 9.30 és 11.30 közti időszak. Ennek oka a szervezet frissességéért is felelős hormonja, a kortizol változása, amely közvetlenül ébredés után általában magas, és csak órákkal később kezd el csökkenni.
Mennyi koffeint fogyasszunk?
Napi 400 milligramm koffein, azaz négy csésze kávé elfogyasztásának nincs káros egészségügyi hatása a Nemzetközi Élettudományi Intézet kutatói szerint.
Steven Miller idegkutató szerint nagyon fontos lenne, hogy az első kávénkat azután igyuk meg, miután a kortizolszintünk elérte reggeli csúcspontját. – Ha az emberek magas kortizolszint mellett kávéznak, idővel koffeintolerancia alakulhat ki náluk, aminek köszönhetően reggelente egy plusz kávéra lesz szükségük ahhoz, hogy elérjék a korábbi hatást – fejtette ki a tudós. – Mivel a kortizolszintünk átlagosan 8 és 9 óra között tetőzik, az a legjobb, ha 9.30 és 11.30 között kávézunk, mert szervezetünknek ilyenkor van leginkább szüksége a kortizol-utánpótlásra.
Miller azt is hozzáteszi, hogy ugyanez igaz a 13.30 és 17 óra közötti időszakra is, így ekkorra érdemes időzíteni a délutáni kávészünetet. Emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy lehetőleg kerüljük a koffeint 17 óra után, az ugyanis negatívan befolyásolhatja az éjszakai pihenésünket.