Időzített nyelvtanulás

Szerző:Nők Lapja Egészség
2018. július 4.

Jó pap holtig tanul – tartja a mondás, ám a tudomány szerint a nyelvtanulásnak megvannak az életkori határai.

A legújabb kutatás szerint szinte lehetetlen, hogy anyanyelvi szinten sajátítsunk el egy idegen nyelvet, ha 10 éves korunk után fogunk hozzá. A szakemberek szerint nem arról van szó, hogy ilyen korán kezdenek romlani a tanulási képességeink, csupán kiszaladunk az időből, 17-18 éves kor körül ugyanis valóban bekövetkezik egy visszaesés ezen a téren. Persze ez nem jelenti azt, hogy felnőtt fejjel búcsút kell intenünk az idegen nyelveknek: később is érhetünk el jó szintet a nyelvtanulásban, ám tökéletesen folyékonyan már nem valószínű, hogy képesek leszünk beszélni az adott nyelven. Az eredmények alapján a mélyvízbe kerülve hatékonyabban zajlik a nyelvtanulás, vagyis könnyebben sajátítunk el egy új nyelvet, ha felnőttként elköltözünk az adott országba. Ha erre nincs lehetőségünk, próbáljunk rendszeresen beszélgetni olyanokkal, akik anyanyelvi szinten kommunikálnak az adott nyelven, így mi is elsajátíthatjuk azt legalább társalgási szinten.

 

További érdekességekért lapozza fel a Nők Lapja Egészség magazin legújabb lapszámát!