Viszlát, puffadás!
A hüvelyesek puffasztó hatása nem újdonság, ám ez nem jelenti azt, hogy az arra érzékenyeknek muszáj kerülniük a fogyasztásukat, hiszen remek fehérje-, rost- és antioxidáns-források.
Ha eddig kerültük a hüvelyeseket, érdemes fokozatosan megemelni a mennyiségüket az étrendünkben (eleinte hetente egy-két alkalommal kerüljenek a tányérunkra), így a szervezet szép lassan hozzájuk szokhat. Főzés előtt a hüvelyeseket egy éjszakára áztassuk hideg vízbe, másnap ezt öntsük le róla, tegyük fazékba, öntsünk rá annyi vizet, hogy egy ujjnyival ellepje, majd forraljuk fel, és a rajta képződő habot kanalazzuk le róla. A puffasztó hatást szintén segít csökkenteni, ha a babfélék mellé sok zöldséget, lehetőleg zöld leveleseket fogyasztunk – jó, ha az ételadag legalább felét ezek teszik ki. Teljes kiőrlésű gabonaféléket is bátran fogyaszthatunk a hüvelyesek mellé, ám burgonyával és húsfélékkel inkább ne kombináljuk őket. Arra is ügyeljünk, hogy a babfélék, illetve a gyümölcsök és cukros ételek fogyasztása között legalább 2-3 óra teljen el. Fontos, hogy evés közben alaposan rágjuk meg a hüvelyeseket, hiszen az emésztés már a szájban, a nyállal elkezdődik.