Miért félnek a dohányosok áttérni az elektromos cigarettára?
A Brit Egészségügyi Hatóság legfrissebb jelentésében vizsgálta a dohányzással és az elektromos cigarettákkal kapcsolatos tévhiteket.
Az állami brit egészségügyi hatóság “Tévhitek táplálta aggodalmak miatt félnek a dohányosok elektromos cigarettát használni a cigaretta helyett” című jelentésében az alternatív dohánytermékek és a cigarettázás visszaszorításának kapcsolatát vizsgálta.
Az alábbiakban ennek a jelentésnek a leglényegesebb megállapításait foglaltuk össze:
- A jelentés szerint továbbra is helyes és támogatandó az az ártalomcsökkentést célul kitűző egészségpolitika, amelyet az Egyesült Királyságban alkalmaznak a cigarettázás visszaszorítása érdekében, és újból megerősíti, hogy az e-cigaretták használata jóval alacsonyabb egészségügyi kockázattal jár, mint a cigarettázás.
„Annak ellenére, hogy egyre kevesebben gyújtanak rá, a cigarettázás továbbra is a fő oka a megelőzhető haláleseteknek és betegségeknek, amelyek ráadásul egyenlőtlenül érintik a társadalom egyes rétegeit. Ezért az egészségre potenciálisan kevésbé ártalmas, a dohányzás alternatíváját jelentő, nikotintartalmú eszközök továbbra is döntő szerepet játszhatnak az egészségkárosító hatás mérséklésében.”
“A párát képező, nikotintartalmú termékek egészségügyi kockázata töredéke a cigarettáénak, ami nem jelenti azt, hogy ezek a termékek kockázatmentesek.”
- A jelentés szerint támogatandók azok a kezdeményezések, amelyek igyekeznek rábírni a dohányosokat, hogy térjenek át az alternatív termékek használatára, amennyiben nem szoknak le a cigarettáról.
„Azokat, akik még soha nem gyújtottak rá, el kell tanácsolni mind a dohányzástól, mind az e-cigaretta használatától. Az e-cigarettázókat pedig arról kell meggyőzni, hogy kizárólag legális forrásból származó termékeket használjanak, és szokjanak le teljesen a hagyományos cigarettázásról.”
- A jelentés megerősíti, hogy a párát képező termékek növekvő használata nem akadálya a dohányzás visszaszorításának.
„Az adatok […] azt mutatják, hogy a párát képező termékek nem hátráltatták a dohányzás visszaszorítását a felnőttek körében.”
- A jelentés szerint aggodalomra ad okot a félretájékoztatás a dohányzási szokásokat és az egészségügyi kockázatokat illetően.
„A dohányzók körében egyre gyakoribb az olyan vélemény az e-cigaretták okozta ártalmakról, amely nem felel meg a tudományos tényeknek. Azoknak az aránya (a felmérésben megkérdezettek körében), akik szerint az e-cigaretta használata kevésbé káros, mint a cigarettázás, 2019-ben 45-ről 34 százalékra esett vissza. Ez a tévhit különösen azon dohányosok körében elterjedt, akik nem használnak e-cigarettát. A jelentés szerint fontos lenne folyamatosan nyomon követni a dohányzással kapcsolatos vélekedéseket, mivel a kutatók attól tartanak, hogy a dohányosokat eltántorítják az e-cigarettára való átszokástól a biztonságos használatot megkérdőjelező híradások.
„Az Egyesült Államokban nagy számban előfordult tüdőmegbetegedések és halálesetek nem hozhatók összefüggésbe azokkal a párát képező termékekkel, amelyeket Angliában, szigorú szabályokat betartva forgalmaznak.”