Amikor kevés a gyomorsav
A gyomorégésről és a gyomorsavtúltengésről sok szó esik, ám nem csak akkor okozhat gondot a gyomorsav, ha túl sok termelődik belőle, hanem akkor is, ha túl kevés.
Emésztőrendszerünk egészséges működéséhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű gyomorsav jelenléte – ha nincs belőle elég, az megzavarhatja a szervezetbe kerülő tápanyagok felszívódását, ami kellemetlen tünetekkel járhat. Az étkezések (különösen húsok és magas fehérjetartalmú ételek fogyasztása) után jelentkező puffadás mindig azt jelzi, hogy az emésztőrendszer nem működik megfelelően, ahogy a hasmenés és a székrekedés is− ezek hátterében szintén állhat a kevés gyomorsav. Bármilyen tápanyaghiány, valamint gyenge körmök és hajhullás esetén is érdemes erre gondolni, hiszen a csökkent gyomorsavtermelés komolyan befolyásolhatja a vitaminok, tápanyagok felszívódását. Ez akár az arcbőrünkön is kiütközhet pattanások formájában, egy friss kutatás szerint ugyanis az aknéban szenvedők csaknem 40 százalékának a szervezetében kevesebb gyomorsav termelődik a kelleténél. Paradox módon a gyomorégés is lehet a kevés gyomorsav jele, épp ezért ha rendszeresen jelentkezik a kellemetlen panasz, vizsgáltassuk ki magunkat, mielőtt savlekötőkhöz, nehogy tovább rontsunk a helyzeten!