A vashiány nem tréfadolog! Így tehetsz ellene! (x)
A vas létfontosságú nyomelem a szervezet számára, hiánya megfelelő vaspótlás nélkül súlyos vérszegénységhez is vezethet. A kellemetlen tünetekkel járó vashiány leginkább a nőket érinti. Ha szédülünk, fáj a fejünk, fáradtak vagyunk vagy hullik a hajunk, érdemes vashiányra gondolni!
Ezért van nagy szükség a vasra
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 1,3 milliárd ember szenved vérszegénységben. Ezeknek az eseteknek pedig majdnem a fele vashiány miatt alakul ki. A vasra nagy szüksége van a szervezetünknek, fontos szerepe van a vérképzésben, az oxigénszállításban, a sejtek energiatermelő folyamataiban, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A vashiány rontja a testi erőnlétet és csökkenti a szervezet energiaszintjét, és vaspótlás nélkül vashiányos vérszegénységhez vezethet, amely súlyos állapot, a szervezet összeomlását okozhatja.
Ha ezeket a tüneteket észleled, gondolj a vashiányra
A vashiányt a szervezet eleinte a vasraktárakból pótolja, ám idővel ezek a tartalékok is kimerülnek. Csökkenni kezd a hemoglobinszint, kevesebb vörösvértest termelődik, és mivel nem jutnak elegendő mennyiségű vashoz, ezek kisebbek és halványabbak is lesznek. A vasraktárak kiürülése hónapokig eltarthat, ám a folyamat végén vashiányos vérszegénység alakul ki, ami már orvosi kezelést kíván. Kezdetben gyakran nem is gyanakszunk arra, hogy vashiányunk lehet, mivel a tünetek eleinte nem specifikusak. Gondoljunk vashiányra akkor, ha fáradtak vagyunk, fáj a fejünk, nehezen koncentrálunk, levertnek, gyengének érezzük magunkat, hullik a hajunk, illetve nagyon sápadtak vagyunk. Az előrehaladott vérszegénység a panaszok mellett laborvizsgálattal állapítható meg.
Egy hatékony készítmény a vas pótlására

A vasat legegyszerűbben étkezéssel vihetjük be a szervezetünkbe, ám ez nem mindig elég, ezért érdemes pótolni. Az egyes vaspótló készítmények között azonban nagy különbség van. A vas-sókat és az úgynevezett vas-polimaltóz komplexet tartalmazó vaspótlók hatásossága megegyezik, ám az utóbbi számos tekintetben előnyösebb a szervezetünk számára. A Maltofer rágótabletta vas-polimaltóz komplexet tartalmaz, és ellentétben a vas-sókkal, nem kell éhgyomorra szedni, étkezéssel egyidejűleg be lehet venni, ami sokkal kényelmesebb. Aktív összetevőjéből a szervezetbe pont annyi vas szívódik fel, amennyi kell, illetve akkor, amikor szükség van rá. A vas-sókkal szemben, ebből a vas-komplexből nem kerül a szervezetünkbe olyan „szabad” (vagyis fehérjékhez nem kötött) vas, amely a különböző szöveti károsodást okozó reakciókért (szabadgyökképződés, oxidatív stressz) tehető felelőssé. Éppen emiatt, számos egyéb vaskészítményhez képest a Maltofer rágótabletta szedése mellett a gyomor-bél rendszert kevésbé irritáló mellékhatásokkal kell számolni, azaz a készítmény szervezetbarát. Más gyógyszerekkel együtt szedhető, nem borítja fel a beállított, krónikusan szedett gyógyszerek szintjét. Vény nélkül kapható a patikában.
Őket veszélyezteti leginkább a vashiány:
- menstruáló nők erősebb vérzéssel: mert a vérzéssel vasat veszítünk
- terhes és szoptató nők: a terhesség alatt és után a kismamák vasigénye megnő
- vegetáriánusok, diétázók: az egysíkú táplálkozás és a vörös húsok hiánya vashiányhoz vezet, mert a zöldségekből és fehér húsokból nem szívódik fel elegendő vas
- tartós fizikai megterhelés, erős sportolás: megnő a szervezet vasigénye
- gyors fejlődési szakaszokban lévők: csecsemő- és serdülőkorban több vasra van szükség
- krónikus betegek: előfordulhatnak betegségek, például gyulladásos bélbetegség, gluténérzékenység, aranyér vagy daganat, amelyek vérveszteséggel, csökkent vasfelszívódással járnak.
(x)
A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,
VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!