Laczkó Dorottya: Távolról is közelebb

Felícia mosolyogva bontott fel egy üveg édes fehér bort, félig töltötte poharát, majd befészkelte magát kedvenc foteljébe, és rányomott a videohívás kezdeményezésére az ölében fekvő laptopján. A harmadik csörgést követően megjelent a képernyőn húga, Dóra vörösre rúzsozott ajka, majd ahogy gépétől távolodott, egész arca kivehetővé vált.

– Minek ennyi smink a karanténban? – kérdezte Felícia nevetve, aztán belekortyolt az italba. Kellemes gyümölcsíz áradt szét nyelvén, testét jóleső zsibbadtság járta át.

– Sosem tudhatom, mit hoz a pillanat – felelte vállat vonva a fiatalabbik nő, majd kacéran elmosolyodott –, például lehet, hogy ha kilépek az erkélyre, a szomszédban megpillantom életem szerelmét, és akkor jobb, ha nem kócosan, ráncosan és slamposan lát először.

– Mintha ennek túl nagy lenne az esélye – gúnyolódott nővére, de Dóra kitartóan mosolygott.

– Nincs benned egy cseppnyi romantika sem, csodálkozom, hogy van egyáltalán pasid.

– Pontosítanék, nem pasim, hanem vőlegényem van – jelentette be Felícia, majd megmutatta a kamerának az ujján csillogó vékony fehérarany gyűrűt. Ahogy játékosan rázta ujjait, a halványzöld kő vidáman szikrázott az ablakon beáradó napfényben.

– Azta – döbbent meg Dóra –, hát azt meg honnan szerezted? Nem karanténban vagy te is meg Roli is? Külön-külön?

– De, bizony – kacagott Felícia, majd ismét belekortyolt a borba. – Még hogy nem vagyunk romantikusak!

– Mesélj már, nem játssz az idegeimmel!

– Na jó, az úgy volt, hogy tegnap volt a második évfordulónk, és ha már nem tölthettük együtt, akkor is meg akartuk ünnepelni, ezért tegnap videochat randiztunk…

– Ha nem is találkoztatok, hogy került hozzád a gyűrű? – szúrta közbe Dóra.

– Ha nem szólnál bele, végig tudnám mondani! Szóval videochateltünk, kibontottunk egy-egy üveg pezsgőt, virtuálisan koccintottunk, a hangulat érdekében még gyertyákat is gyújtottunk. Nosztalgiáztunk, aztán egyszer csak megszólalt a kapucsengő. El sem tudtam képzelni, ki lehet az…

– Mégis átlógott hozzád valahogy? –próbálta sürgetni nővérét Dóra.

– Tudod te, mi az a videochat? – kapta fel a vizet Felícia. – Látjuk egymást közben. Feltűnt volna, ha elhagyja a lakását.

– Jó, akkor ki volt?

– Egy futár. Hozott nekem egy hatalmas dobozt, feladó nem volt rajta. Roli győzködött, hogy bontsam ki nyugodtan, bár én aggódtam, hogy esetleg valami levélbomba vagy ilyesmi…

– Nem is te lennél!

– Dorcika, ne szólj már bele folyton! – csattant fel az idősebbik.

– Te meg ne hívj ezen az idióta becenéven, tudod, hogy gyűlölöm! – vitatkozott Dóra. – Inkább mondd már tovább, nem érek rá egész nap.

– Miért, mi dolgod van neked a karanténban szombat délután?

– Majd elmondom, ha végre ennek a szürreális lánykérésnek a végére értél.

– Szürreális? Épp hogy nagyon romantikus volt. – Felícia iménti dühe elpárolgott, ajka álmodozó mosolyra húzódott. A lány megállapította magában, ezt az oldalát nem is ismeri nővérének.

– Oké, biztos az volt – enyhült meg. – Légyszi, meséld el, mi volt a dobozban.

– Egy kisebb doboz, abban meg egy még kisebb és így tovább. Nyolc kartondoboz volt egymásban, aztán pedig négy egyre kisebb ékszerdoboz, míg az utolsóban ott csillogott a gyűrű. Aztán ahogy döbbenten újra Rolira néztem a képernyőn, azt vettem észre, hogy féltérdre ereszkedett. Én meg nem tudtam eldönteni, hogy visítva nevessek vagy meghatódottan zokogjak.

– És melyiket csináltad? Ugye nem visítottál? Olyankor nagyon hiénahangod van – röhögött Dóra.

–  Fogalmam sincs, mit csináltam, csak arra figyeltem, hogy Rolinak kinyögjem az igent. Nem tudnám azt sem visszaidézni, mit mondott, csak az utolsó mondatot – nevetett Felícia, ahogy felidézte az előző estét.

– Mi volt az utolsó mondat? Komolyan, Feli, mindent harapófogóval kell belőled kihúzni?

– Idézem: „Elviselsz-e egy élet hosszára?”. Hát lehet erre nemet mondani? – kacagott.

– Akkor most gratuláljak vagy részvétet nyilvánítsak?

– Ez nem is kérdés. Roli egy főnyeremény, akkor is, ha néha akkora dinka.

– Milyen eufemisztikusan fejezted ki magad! – A két nővér együtt nevetett. – Jól van, tényleg szívből gratulálok! Elismerem, elég kreatív lánykérés volt.

– Igen, kitett magáért. Még a dobozok számának is van jelentősége, hiszen a nyolc meg a négy az évfordulónk. Április 8. – Felícia hangjából áradt az öröm, Dóra el is gondolkodott, látta-e már ennyire boldognak a nővérét.

– Hát, egy ilyen pasit meg kell tartani. – Közben Dóra is töltött magának egy kis bort, majd a poharat a laptop képernyőjéhez koccintotta, mielőtt belekortyolt volna. Nővére is ivott egy keveset sajátjából.

– Akkor most te jössz, mondd csak el, mi dolgod van neked ma este – kíváncsiskodott Felícia.

– Ha annyira tudni akarod, randim lesz – vallotta be a lány.

– Kivel? Hol? Hogyan?

– Egyszerre csak egy kérdést! – nevetett.

– Oké, akkor kezdjük a kivel.

– Az új szomszédommal, Alessandróval. – Az arca egy pillanat alatt pirosra színeződött, szeme csillogni kezdett.

– Hát ezért nem akartál hazajönni Velencéből, mikor kitört a járvány? Egy olasz csődör miatt?

– Dehogy, neki semmi köze hozzá, vele tegnap este ismerkedtem meg. A munka miatt maradtam, komolyan – bizonygatta igazát.

– Hogy tudtál a karanténban megismerkedni vele? – türelmetlenkedett Felícia, és magában elismerte, most ő épp olyan kíváncsi, mint pár perce a húga volt.

– Tudod, itt újabban bevezették a karanténkoncerteket. Mindenki az ablakban vagy az erkélyén áll, és hallgatjuk városszerte az olasz dallamokat. Így találkoztunk tegnap este, rögtön megtetszett, és valószínű a vörös rúzsom hatása volt, de azonnal flörtölni kezdett velem.

– Minden olasz pasi rögtön flörtöl egy csinos lánnyal – vágta rá cinikusan Felícia.

– Ez egy nagyon csúnya sztereotípia. Egyáltalán nem igaz! Alessandro nem egy nőcsábász, hanem egy kedves, komoly férfi, aki nemrég vált el. Mindössze két hete költözött a városba, ezért nem találkoztunk korábban. De tegnap este, miközben azok a csodálatos dalok szóltak, olyan volt egymásra néznünk, mintha tűzijáték robbant volna. Egy pillanat műve volt, és bele is zúgtam – áradozott a fiatalabb lány.

– Mégis jó valamire akkor ez a karantén.

– Igen, különben lehet, hogy folyton elkerültük volna egymást. De így végigbeszélgettük az estét, és mára randira hívott.

– De ugye nem szeged meg a karantén szabályait?

– Dehogy. Mindenki marad a saját erkélyén, borozunk, beszélgetünk, ő csinál tiramisut, én pedig tonhalsalátát, közben pedig meghallgatjuk a ma esti koncertet.

– Romantikusan hangzik. – Felícia ellágyulva nézte húga álmodozó, szerelmes tekintetét, és kezdett megnyugodni, hogy a köztük lévő hatalmas távolság ellenére sincs Dóra egyedül. – Holnap mindenképpen meséld el, hogy alakult a randi!

– Persze – nevetett a lány.

Percek teltek, de egyikük sem szólt, csak mosolyogva-nevetve nézték egymást a kamerán át. Több száz kilométer választotta el őket egymástól, de hosszú idő után most érezték magukhoz legközelebb a másikat.

Hiába, a szerelem még vírusjárvány idején is csodákra képes.

Borítókép: Pexels