Savanyú káposztás rétes

Szerző:Nők Lapja Egészség
2018. március 3.

Hozzávalók 4 személyre:

  • 400g friss élesztős leveles tészta
  • 600 g savanyú káposzta
  • 200 g bacon
  • 1 közepes vöröshagyma
  • olaj
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 evőkanál egész köménymag
  • 1 tojás

 

Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő 175 fokra. A savanyú káposztát ízlés szerint hideg víz alatt mossuk át, majd hagyjuk lecsepegni. A bacont vágjuk kis kockákra, egy nagyon kevés olajon futtassuk át, majd a szeletelt hagymával is pirítsuk össze. Adjuk hozzá a savanyú káposztát, sózzuk, borsozzuk, és addig süssük, míg aranybarna lesz.

A leveles tésztát a hosszabbik oldalával magunk felé terítsük ki, majd halmozzuk a hozzánk közelebb lévő harmadába a káposztás tölteléket úgy, hogy a szélein maradjon legalább 2 cm, ahol nincs töltelék. Először a rövidebb oldalait hajtsuk be, majd a hozzánk közelebb eső hosszabb oldalánál kezdjük el szorosan feltekerni. A vágott felével lefelé helyezzük át sütőpapírral bélelt tepsibe, a tetejét kenjük meg felvert tojással, és szórjuk meg egész köménymaggal. Előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt süssük aranybarnára, de szeletelés előtt várjunk 10 percet, míg lehűl.